Barna László nem éppen hálás feladatot kapott, amikor a kiesés szélére sodródó Kaposvári Rákóczi kispadjára ült le 2021 májusában. A csapat végül, mint ahogy az már áprilisban látszott, kiesett az NB II-ből. Noha az anyagi háttér rendezett volt, mély válságba került a csapat, melynek új célokat kell találni a következő szezonra. Az alábbiakban Barna László beszél a jelenlegi helyzetről és meglátásairól.

***

-Amikor tavaly nyáron kiesett a Rákóczi az NB I-ből, eszedbe jutott a nyolcvanas évek vége? Az átszervezések miatt 1982-ben is két osztályt váltott vissza az élvonalból a Rákóczi, de akkor te még nem játszottál a csapatban. Amikor 2015-ben újra két osztályt esett vissza, szintén nem voltál már itt. 1989-ben játékosként, most pedig edzőként élted meg ezt a kudarcot.

 Eszembe jutott, hogy volt már ilyen a klub történelmében, nem is egyszer. De arra nem gondoltam, hogy újra előfordulhat. Én úgy éreztem, tavaly a csapat a középmezőnyben, a 8-10. hely környékén ott lehet. A játékosállomány ereje, a klub helyzete alapján meg sem fordult az újabb kiesés a fejemben. Amikor 1989-ben a másodosztályból is kiestünk, akkor vezették be a döntetlenek utáni büntetőrúgásokat. Furcsa volt, hogy a rutinosabb játékosok nem szívesen vállalták a büntetőket, gyakran mi, fiatalok rúgtuk a sorsdöntő tizenegyeseket. Azt gondolom, akkor sem anyagi problémák vezettek a kudarchoz, hanem az élvonalba feljutó, kimondottan egységes csapatot megbontotta, hogy túl sok játékos érkezett azon a nyáron, és nem számítottak több futballistára, akinek része volt az NB II-es, NB I-es feljutásban. A mostani kudarcban nyilván az utolsó három mérkőzésen megvan az én felelősségem is, abban pedig, hogy idáig eljutottunk, másnak is van felelőssége. Azt nem tudni, mire mentünk volna, ha mindhárom mérkőzésemet megnyerjük, hogy alakítják az ellenfelek a párharcaikat, de én azt mondom, a játékosok a DEAC elleni idegenbeli vereség után feladták. A játékosok már hónapokkal korábban érezték, hogy valami nem működik a mindennapi munkában, de nem tettek ellene.

 -Mit tapasztaltál, amikor az első napokban az öltözőbe léptél?

 Még soha életemben nem láttam ennyi lógó fejet, mint akkor. Iszonyú volt nézni a magába roskadt, hitehagyott fejeket. Próbáltam felrázni a társaságot, új impulzust adni, és tisztességesen felkészíteni a fiúkat a mérkőzésre, de fizikálisan és mentálisan is mélyponton volt a társaság. Ami sajnos nem változott a bajnokság végére, hogy nem tudták a játékosok azt a teljesítményt hozni a mérkőzéseken, amire alapból is képesek, nem csak ilyen kritikus helyzetben. Holott a vezetők és a tulajdonosi kör mindent teljesített a játékosok felé, tehát maga a klub nincs válságban, minden feltétel adott volt a jobb szerepléshez.

 -Nyilván több összetevője van egy kudarcnak. Össze tudnád ezeket gyűjteni?

 Természetesen nem tisztem bírálni az érkezésem előtti időszakot, de azt én is láttam, hogy sok probléma volt. Kezdve azzal, hogy nem tudott nyáron összeállni a tervezett keret, nem játszhatott hosszú ideig Szarka Ákos, aki szinte az egyetlen csatárunk volt. A csapatot az első mérkőzéseken több döntetlennél is segített volna egy ilyen kaliberű csatár, már ott több pont bent maradt. Aztán jött Várhidi Péter, és sikerült pár győzelmet aratni, de érkezett az újabb probléma, a tömeges covid-megbetegedés. Ott három mérkőzést gyakorlatilag úgy nulláztunk le, hogy alig maradt játékosunk, akikkel kiálljunk. Az a néhány pont nagyon hiányzott, mert optimális esetben egészen biztos, hogy a három mérkőzésből szereztünk volna pontokat. Ennek ellenére az őszt egy bravúros győzelemmel zártuk a Győr ellen. Aztán a téli felkészülés rendkívül rövidre sikerült a bajnoki kiírás miatt, ott nem tudom, milyen munkát tudtak elvégezni, de az biztos, hogy tavasszal nem volt a csapat jó állapotban. Hogy mi történt télen, illetve mi változott meg ilyen negatív irányban, hogy sorozatos vereségek jöttek, azt azok tudják, akik részt vettek benne.

 -Gyakorlatilag lehetetlen feladatot vállaltál. Akadt ennek bármilyen pozitívuma?

 Furcsának hangozhat, de bizony akadt. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy én nem vezetőedzőnek jöttem ide, arról volt szó, hogy Disztl László munkáját segítsem a hátralévő időszakban. Miután ő távozott, akkor kerültem én ebbe a szerepbe. Mondhattam volna, hogy így, egyedül nem vállalom, de kötelességemnek éreztem odaállni ilyen helyzetben is. Ebben a helyzetben segítette a munkámat ifjabb Petrók Viktor, Horváth Miklós és Gyenes András, ez úton is köszönöm nekik. Sokat tanultam ez alatt a rövid időszak alatt is. Például azt, hogy fegyelem, alázat és klubhűség nélkül nem lehet kilábalni ilyen nehézségből.

 -Mit gondolsz a saját jövődről, szerepedről?

 Nem tudom, mit hoz a jövő. Én a Bene Akadémia alkalmazásában állok, és kitöltöm a 2021 júniusának végén lejáró szerződésemet. Azt vallom, hogy olyan szereplők nélkül, akiknek nincs kötődése az adott klubhoz, nem lehet eredményesen szerepelni hosszútávon. Régen is akkor ment jól a csapatnak, amikor az utánpótlás egyesület és a felnőtt csapat között szoros együttműködés zajlott. Ha ebben nekem lesz szerepem, próbálok mindent megtenni a csapatért, ha nem, akkor pedig bízom benne, hogy sikeres lesz az utódom.

 

Fotók: rakoczifc.hu