Eseményekkel teli esztendő volt a 2001-es Kaposváron, a futball életében. A Rákóczi hosszú évek óta a másodosztályban vitézkedett, hol a kiesés elől menekülve, hol osztályozót játszva az NB I-be való felkerülésért. A dobogó és a kiesési zóna között nagy volt a távolság a 20 csapatos mezőnyben, de ebben a szezonban már más rendszerben játszottak a csapatok. Az alábbiakban a 2001-es év érdekességeit foglaljuk össze. 

 

A kilencvenes évek labdarúgása folyamatos megújuláson ment keresztül, még ha ez nem is hozta magával a színvonal emelkedését. PNB, NB I/B, NB II nyugat, kelet, sokféleképpen hívták akkoriban az osztályokat és sokszor hoztak döntést létszámok emeléséről, vagy éppen csökkentéséről. 2000-ben újra kétcsoportos lett a másodosztály, 16-16 csapattal. A lebonyolítás is változott, alapszakasz-rájátszás szisztémában vívtak a felek, a bajnokság felétől kialakult az alsóház és a felsőház mezőnye nyugaton és keleten is. A kaposvári zöld-fehérek 2000 nyarán remekül indultak, az első kört második helyről folytatták, Bőzsöny János vezetőedző pedig azt találta mondani, hogy reális cél lehet az élvonalba való feljutás is. Nos, a folytatás már nem sikerült ilyen jól, és decemberben már rebesgették az edzőváltást. A 2001-es naptári év meg is hozta az első cserét a kispadon, Bőzsöny János helyett Őze Tibor ülhetett le a padra. Őzének azt tűzték ki célul, hogy a csapat legyen versenyben a feljutásért, és építkezzen tovább az utánpótlásból. Aztán a következő szezonra jöhet a feljutás! Nos, a 2001-es év tavasza felemás eredményeket hozott, végül az 5. helyen zárt az egyesület a z immáron 12 csapatos mezőnyben, megelőzve a Siófokot és a Marcalit is a somogyi riválisok közül. 2001 nyarán aztán robbant a bomba, noha nem kezdte rosszul a szezont a Rákóczi, három mérkőzésből kettőt megnyert, a hazai, Marcali elleni megyei rangadó történelmi mélyponttá vált. 7-2-re győzött Menczeles Iván csapata, és ezzel a földbe döngölte a zöld-fehéreket. Ma már, az internet világában mémek százai követnék a kaposvári kudarcot, akkoriban még a szóbeszéd, a piaci társalgások, a kocsmai diskurzusok gyártották a cinikusnál cinikusabb megjegyzéseket, mint például hogy „nem így tervezte, de kettő hétre jött nyáron Kaposvárra a Marcali”… A vendégek edzőjének korábbi nyilatkozata, miszerint megfordult Somogyban az erősorrend, most igazolódni látszott. (Hogy aztán a nemsokára összeomló marcali menetelést sok éves megyei osztályú szereplés kövesse az NB I-es álmok szövögetése helyett.) Bombagólok garmadája volt az a mérkőzés, gyakorlatilag minden, kapura tartó lövés bement a marcaliak részéről. Somogyban ezt helyi edzőnek sem bocsájtották volna meg, „idegenből hozott szakembernek” pedig legkevésbé, Őze mester mégis maradt. Lehet, hogy nem ocsúdtak fel egyből a Rákóczi vezetői, az is lehet, hogy a média és a közönség hathatós nyomása is szerepet játszott, ami csak napokkal később jelentkezett, minden esetre a Siófok elleni, következő fordulóbeli megyei rangadónak szintén Őzével a kispadon vágtak neki Rajcziék, aki eközben olimpiai válogatott lett. Siófokon semmi nem szólt a kaposváriak mellett, Szalai Lászlóék erősebb kerettel rendelkeztek, egyértelműen a feljutás céljával vágtak neki a szezonnak és otthon játszottak, ráadásul a csúfos hazai kudarc után a Rákóczi önbizalma is mélypontra jutott. Mégis, jó játékkal 2-1-re nyertek a Balaton partján Háziék, utóbbi érthetően váltotta a kapuban a magába roskadó Balajczát. A siker után kézenfekvő lett volna, hogy Őze marad és építkezik tovább, ám a közvélemény meglepődésére a győzelmet követően rúgták ki a szakembert. 

Eközben Magyarország megpályázta a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezését is, így a szurkolókat a mérkőzések mellett az is lázba hozta, hogy UEFA-küldöttség járt ezen a nyáron Kaposvárott, pályabejáráson, mivel a magyar pályázatban helyszínként Kaposvár is szerepelt. A pályázat végül nem nyert, mint ahogy a Rákóczi sem az edzőváltások tömkelegével. Augusztus végén Kiss László érkezett, aki már akkor is igen megosztó személyiség volt futballberkekben. Hozzáértését senki sem tagadta, könnyen konfrontálódó és nehéz személyisége már inkább hozott számára ellenségeket. Minden esetre lelkesen, ezer fokon égve látott munkához, és négy győzelemmel kezdte kaposvári ténykedését. Noha ez után következett néhány döntetlen is, úgy tűnt, rendben lesz a csapat, van előrelépés. Azonban néhány fájó vereség megmutatta, vele sem lehet nagy célokról álmodni. A vezetők türelme újra a Siófok elleni megyei rangadó után fogyott el, csak most kaposvári verséggel zárult a somogyi derbi. Ettől függetlenül felmerült, a tizenegynéhány mérkőzésen többségében győzelmet arató, csupán három-három vereséget és döntetlent – köztük két „vállalhatót” – produkáló trénerrel szemben mi volt az elvárás? Veretlenül az élre ugrani? Egy biztos, a játékosok a furcsa, katonás stílusáról híres, de a játékosaiért tűzbe menő edzőért kiálltak, és nem lelkesedtek az újabb váltásért. Újra kaposvári szakember következett a sorban, noha akadt, aki szerint újra Horváth Lajos jelentené a megoldást, a vezetők Prukner Lászlót kérték fel, hogy „tűzoltó” módjára az év végéig a három mérkőzést hozza le vállalható eredménnyel. Prukner mester éppen akkoriban hagyta abba az aktív játékot, és az utánpótlásban edzősködött, de élni kívánt a lehetőséggel. A csapatot jól ismerte, többekkel együtt játszott még az NB II-ben, és akadt, aki pedig játékosa volt az utánpótlásban, sőt, olyan is, aki tanítványa a Táncsics gimnáziumban, ahol akkoriban tanított a futball mellett. Nos, neki három mérkőzés jutott, Nagykanizsán éppen korábbi trénere, Bőzsöny János ellen meccselhetett, a döntetlent újabb remi követte, az örök rivális Pécs ellen hazai pályán, majd Pápán egy vereség Verebes mester fiai ellen. Kiegyenlített mezőny volt, a Siófok egy hellyel végzett az évet ötödik helyen záró Kaposvár előtt, a hagyományos év végi, kaposvári Táncsics teremtornán pedig már –ahol tudni lehetett, kit bízott meg a klub egy év alatt ötödikként a vezetőedzői poszttal, Keszei Ferenc érkezett. Vele fél év múlva bronzérmet szerzett a csapat, úgy, hogy csak a Siófok produkált eredményesebb tavaszt, igaz, ebben az eredményben benne volt az elődök munkája is. 2001 végén állt hozzá legközelebb egyébként története során a Marcali, hogy az élvonalba kerüljön, az őszt a második helyen zárták a Celldömölk mögött, és ekkor még úgy tűnt, a Siófokot és a Kaposvárt is megelőzik majd. Végül a dobogóról is lecsúsztak, a később válogatott labdarúgókká lett Torghelle Sándornak, Németh Norbertnek, Virág Bélának viszont jó ugródeszka volt Menczeles Iván csapata.    

 Kiss Ernő