Egy friss felmérés szerint a magyar átlag felét sem éri azok száma, akik tesznek valamit egészségük megőrzése érdekében.

Szita Károly polgármester a nemrég tartott évértékelőjén azt mondta, az infrastukturális háttér megvan arra, hogy mindenki az igénye szerint mozogjon Kaposváron, de mégis kevesen teszik. A fiatalok között 27 százalékkal kevesebben mozognak rendszeresen mint a korosztályuk átlaga, 65 éves korig fele annyian, felette pedig csak 4 százalék. A fitness edző szerint a mindennapok része kellene legyen a rendszeres mozgás.

– A mozgás, a sport, testünk alapvető funkciója, erre lettünk kitalálva. Sajnos az ülő életmód ezt a fajta természetes testi igényünket egyre jobban megnyírbálja. A gyerekek már hét éves koruktól a padban vannak, és ez a folymat az egyetem után is a munkavégzésünkben folyamatosan megtalálható. Ezt mindenképp a mozgással vissza kéne hozni, vissza kéne szorítani egy picit ezt a fajta ülő életmódot – javasolja Felde Rebeka, edző.

Fiatalokat és időseket is megszólit rendszeresen a város és több szabadidős sportszervezet programja. A Kortalan Torna pedig két évvel ezelőtt indult el a Kapos Televízióban. Most a tíz éves várospolitikai program része az egészségmegőrzés annak érdekében, hogy Kaposvár 2030-ra a legelgészségesebb városok közé tartozzon.

– Ez nemcsak egy üres célkitűzés, ez egy nagyon, nagyon komoly feladat, amit mi a zászlónkra tűztünk. Mindenkit kérek arra, hogy próbáljon példát mutatni minden kaposvárinak annak érdekében, hogy mindannyian megmozduljunk, hogy mindannyian egy lépéssel közelebb kerüljünk ahhoz, hogy a lehető legtovább éljünk egészségben, boldogságban és itt a kaposváriak közösségében – mondta el dr. Pintér Rómeó önkormányzati képviselő, a kaposvári sportolók városházán tartott köszöntésén.

Az egészségmegőrző program az idei évben a szív és érrendszeri megbetegedések visszaszorítását célozza. 2020 a szív éve lesz Kaposváron “Gondolj a szívedre” néven.

(szöveg és kép: kapos.hu)