Nyílt edzéssel kedveskedett a törzsszurkolóknak a bajnokság listavezetője.

Kiválóan szerepel a női röplabda Extraligában az 1. MCM-Diamant Kaposvár együttese, hiszen vezeti a bajnokságot. A somogyi lányok hétről hétre bizonyítják, hogy ott van a helyük a legjobbak között, és ezt a szurkolók is látják. Ennek megfelelően, egyre többen járnak ki a mérkőzésekre, sőt egyre többen kísérik el őket idegenbe és egyre hangosabbak is, a klub pedig hálás a buzdításért. Ezért közös karácsony-várást és nyílt edzés szerveznek a köszönetük jeléül.

Sasa Nedeljkovic vezetőedző beszéde után aztán már labdáé volt a főszerep, a szurkolók pedig élőben láthatták, milyen tréninget vezényel az elhivatottságáról és röplabda-szeretetéről híres szabadkai mester. A lányokra egyébként még december 23-án is vár egy tréning, a rövid karácsonyi pihenő után pedig 26-án folytatódik majd a munka. A következő bajnoki találkozót január 10-én, Jászberényben vívja majd a tabella éllovasa.