Életének 91. évében elhunyt Szilvási József, a korábbi FIFA-játékvezető, a Kaposvári Rákóczi egykori elnöke, aki MLSZ vezetőként, a Somogy Megyei Labdarúgó-szövetség vezetőjeként is dolgozott labdarúgásunkban. Az alábbiakban a Somogy Sportja hetilap tavaly novemberi interjújával emlékezünk rá. 


– A Bethlen-korszakban született, amikor még nem is rendeztek labdarúgó világbajnokságot sem, nemhogy Európa-bajnokságot vagy nemzetközi kupákat. A futball viszont már létezett, és a Somogy FC a profi másodosztályban, a néhány éve alakult Kaposvári Rákóczi pedig az amatőrök között a területi ligában szerepelt. Akadt a családban sportoló?

Sportoló igazából csak egy, az öcsémből vált később kosárlabdázó, de édesapám szurkolóként nagyon szerette a futballt. Nem most volt, de emlékszem az első labdarúgással kapcsolatos élményemre, 1934-ben történt, amikor apámmal kimentünk meccsre, talán a Dózsával játszott a Somogy. a Magyar Kupában. Aztán később én is „megfertőződtem”, 17 évesen már játszottam a felnőtt NB III-ban, az akkor már Kinizsiként szereplő Rákócziban, sőt, már a Táncsics gimnáziumban is futballoztunk egy kitűnő iskolacsapatban, a Rákóczival játszottunk előtte a Centenáriumi Kupában. A második világháborút követő évek ezek, amikor a futball kiengesztelte az embereket. Aztán katonának is innen vonultam be, egy évig Budapesten futballoztam a Határőr SE-ben, majd Zalaegerszegen a Dózsában két évig. Ez az Aranycsapat időszaka volt, amikor a magyar futballt az egész világon megsüvegelték, és nehéz volt bekerülni még egy harmadosztályba is. Én eközben már építettem a civil életemet. 

– Több korábbi interjúban említette, hogy a sporton kívüli életre is büszke. Érdekelne, hogy sosem vetődött-e fel, hogy csak a sport berkein belül marad?

Dehogynem. Már Tabon, ahová kerültem igazgatónak, felépítettem valamit. Az akkori Kempingcikk Vállalat külföldre is szállított, ezt én hoztam létre a korábbi Ponyvagyárból. Amikor Kaposvárra hívtak a Rákóczihoz vezetőnek, főállásban gondolkodott az akkori városi tanácselnök. Ám én ragaszkodtam ahhoz, hogy ne ebből éljek, hanem az élet más területén is kamatoztassam a tudásom. A kaposvári Kefealapanyaggyártó kis üzemből olyan gyárat építettünk föl Kaposplast néven, amely Mauritániába, Amerikába, a Szovjetunióba is exportált, mint ahogy a tabi cég Ausztráliába is. Ezekre legalább olyan büszke vagyok, mint a sportbéli sikerekre. 

– Sikerült olyan játékvezetői pályát felépíteni, amely külföldre is elrepítette. Ezekből profitált, amikor kereskedelmi kapcsolatokat épített?

Természetesen akadt erre is példa, bár akkoriban nem sok lehetőség volt csak úgy utazgatni. Miután sikerült NB I-es játékvezetővé válnom, nem várt lehetőségként jött a FIFA-kerettagság. Hozzáteszem, itthon jól lehetett edződni a külföldi mérkőzésekre, hiszen a hazai bajnokikon is előfordult 50-60 ezer ember is, mondjuk egy kettős rangadón. Nekem is akadt olyan Fradi-Honvéd mérkőzés, amikor népszerű zöld-fehér futballistát kellett kiállítanom, és tízezrek méltatlankodtak. Akkoriban igen jó márkának számított a magyar játékvezető, elég csak Palotai Károly, vagy Emsberger Gyula nevét említeni, akik világbajnokságokon is eredményesen szerepeltek. Nekem hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ilyen elődök után bíráskodhattam nemzetközi kupamérkőzéseken az NSZK-tól Törökországig. Óriási élmény volt a Real Madrid otthonában vezetni, vagy éppen válogatott mérkőzést a Szovjetuniónak. De vigyáztak is ránk, sok időt nem tudtunk mással tölteni, a mérkőzések végeztével itthon nagyon vártak haza, és nem csak a család…

– A bíráskodás végeztével milyen ambíciókkal vágott bele a Kaposvári Rákóczi klubvezetői munkájába? Milyen célokat tűzött ki?

Szerettük volna a stabil másodosztályú szereplést feljebb tornászni. Ez végül 1987-ben sikerült is, amikor három éven belül ugrottunk hármat, az NB III-ból az NB I-ig. Akkoriban még tudtunk meríteni a környékből is, csak Kaposváron működött a Rákóczin kívül 5 csapat, közte az erős Honvéd Táncsics. Megfigyelő hálózatunk volt Köves László vezetésével, figyeltük a megyét, de a régiót is. Nem tudtunk annyi pénzből működni, mint egy Pécs, vagy Zalaegerszeg, de a lehetőségekhez képest szép eredményeket értünk el. Közben már a megyei labdarúgó szövetségben is dolgoztam, amelynek elnöke, később tiszteletbeli örökös elnöke lehettem, és a ’90-es években az MLSZ elnökségébe is bekerültem, néhány hónapig irányítva is azt.

– Nagy volt akkoriban a nyomás az MLSZ-en. Hiányoztak a ’80-as évek sikerei, a nemzetközi eredmények, és a rendszerváltás amúgy is sok mindent megbolygatott. Számos program viszont akkor indult. Mi volt nehezebb: a politikai nyomás, a klubok elvárásai, vagy a közvélemény hangja?

Ebben az időszakban Deutsch Tamás volt a sportminiszter és nem volt vele egyszerű dolgozni, de sok mindenben dűlőre jutottunk. Akkor indult el az edzőképzés átalakítása, az utánpótlás felkarolása, az akadémiai rendszer, a női futball felkarolása és a stadionépítési program. Ezekre büszkék vagyunk, de tény, minden oldalról nagy volt a nyomás. Végül sikerült Bozóky Imre személyében olyan elnököt választanunk, aki tovább vitte ezeket az elképzeléseket. Talán a politikai vezetéssel való együttműködés vette ki a legtöbb energiát az elnökségből. Sajnos, a nagy álom, az Európa-bajnokság társrendezői szerepe az osztrákokkal nem sikerült, pedig lobbiztam Kaposvárért is, amely helyszín lett volna. Végül győzött a pénz és portugál rendezés lett belőle.

– Teljes az életpálya?

Nekem nagyon sokat adott a labdarúgás, sokat köszönhetek neki és rengeteg szép élményre tudok visszaemlékezni. Igen, azt hiszem, nem kívánhattam többet, a futball csodás dolog, amely közösségeket hoz össze. Nekem a szakmai részén túl mindig is ez volt a legnagyobb hozadéka, közösségben élni, közösségért dolgozni, közösséget építeni.      

Kiss Ernő

 

 

Szilvási József 1930. november 1-jén született Kaposváron. Fiatalon atletizált, labdarúgóként Kaposváron a Vasutasban játszott, majd tizenkét évig a helyi Vörös Lobogó csapatkapitánya volt, katonaévei alatt a budapesti Határőr SE-ben és a Zalaegerszegi Dózsában szerepelt. Sérülés miatt kénytelen volt abbahagyni a futballt, játékvezetői pályafutását 1961-ben kezdte el, az NB I-ben 118 mérkőzést vezetett, 1971 és 1974 között a FIFA-keret tagjaként számos válogatott és klubmérkőzésen bíráskodott. Később sportvezetőként a Kaposvári Rákóczi elnöke volt, sokáig töltötte be a Somogy Megyei Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségét (a Rákóczi és a SLASZ is örökös tiszteletbeli elnöki címet adományozott neki), volt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja, sőt 1999-ben Kovács Attila felfüggesztését követően néhány hónapig első alelnökként elnöki jogkörrel vezette az MLSZ-t. A civil életben a Tabi Kempingcikk Vállalat, valamint a Kaposplast igazgatójaként megbecsült vállalatvezetőnek számított. Munkásságát számos elismeréssel értékelték, egyebek mellett megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Somogy Megyei Sportszövetség életműdíját, háromszor az Aranysíp-díjat, valamint a Somogy Polgáraiért és a Kaposvár Város Polgáraiért kitüntetést.