Augusztus vége van, a felkészülés 6. hetében járunk. Egy nagyon különleges felkészülés végéhez közelítünk, hiszen ritkán van egy röplabdás karrierjében 4 hónapnyi labdamentes szünet. Általában nem így szoktunk hozzáállni ehhez a periódushoz, de mindenki tudja, nem kezdem el taglalni, hogyan búcsúztunk el egymástól március 16-án.

4 hónap! Ennyi az az idő, amit hivatalos edzések nélkül töltöttünk. Sokáig rágódtunk a múlt szezonon, főleg miután egyre több olyan pletyka látott napvilágot, melyben a legtöbb ellenfél minket jósolt a döntőbe, még  a legnagyobb riválisok is. Ebből mi nem érzékeltünk semmit, csak magunkra, a mi munkákra koncentráltunk. Néhány napon belül elhagytuk a várost, s mindenki hazatért a szeretteihez, hogy szembenézzen a következő kihívásokkal. A legrosszabbul a szerb légiósok és Sasa járt, mivel hazatérésük után 2 hét kötelező karantén következett. Ha ez nem lett volna elég a kormányuk tovább szigorított, s még két héttel növelte ezt. Összesen 28 napot voltak házi karanténban és miközben otthon próbáltak hasznosak lenni, ott járt mindenki fejében, hogy éppen az elődöntő vagy a döntő hányadik meccsét játszanánk. Még mindig a hideg ráz, ha erről beszélünk. Jók voltunk. Rettentő dühítő, hogy olyan dolog veszi ezt el Tőlünk, ami ellen nem is harcolhatunk. A karantén napjaiban szinte minden héten beszéltünk egymással, ki-ki elmesélte az adott lakóhelyén mik történnek, s folyton felemlegettünk régi meccseket, melyek örök nyomot hagynak bennünk. Aztán ahogy teltek a hetek egy újabb téma lett aktuális: ki marad jövőre, hogy befejezzük az elkezdett melót? Sasának kétéves szerződése volt, így az edző személye tisztázott volt, ami megkönnyítette a döntés a játékosoknál. Szép lassan jöttek a nevek, s nyilvánvaló volt a magyar mag megmarad. Ez volt az első előny, mert kell a magyar játékos a pályára. Tanja maradása szintén megkönnyebbülést jelentett, mert Vele nemcsak a pályán, de azon kívül is sokkal erősebbek vagyunk.  Két játékos Békéscsabáról minket választott és fiatal utánpótlás válogatottakkal is gyarapodtunk.  Teltek a hetek vártuk a neveket és láttuk, Dubi is marad! Ezek után egy ember volt a középpontban, aki egy olyan szellemet és minőséget hozott a csapatba, ami nagyon hiányzott volna mindenkinek. Sara egy igen különleges ember. Nagyon érzelmes, viszont ritkán mutatja ki az érzelmeit. Elég nehéz megfelelni neki, magasra teszi a lécet, nemcsak magával szemben, hanem a csapatával szemben is! A tökéletesre törekszik, legyen szó röplabdáról vagy magánéletről! Viszont nagyon megszeretett Minket! A várost, a klubot, a csapatot! És igent mondott! Azt mondta, nem szeretne úgy elmenni innen, hogy ne Mi legyünk a legjobbak! Mert Mi voltunk a legjobbak, de nem hagyták, hogy megmutassuk! Így nem maradt más, újra belevágunk… Újra belevágunk, de nem csak Sárikával. Meglepetésként Adela Helic is velünk küzd majd.

 

Július 20-án úgy mentünk be az Arénába, hogy a csapat minden tagja ismerte egymást korábbról. Mondanom sem kell a legnagyobb előny a mi kezünkben van, de kérdés tudunk-e élni vele?!Előbb kezdtünk mindegyik csapatnál, viszont nekünk nem volt lehetőségünk májusban vagy akár júniusban egy rövidebb edzőtábort csinálni, hiszen az edzőnk a határon túl tartózkodott. Nagyon jó volt látni egymást. Hiányzott az öltözői ricsaj, a térdvédők és cipők összevisszasága, s Sasa hosszú beszédei edzések előtt.

A felkészülés első 10 napjában visszaálltunk az alapérintésekre, s igyekeztünk stabillá tenni magunkat fizikálisan, hogy megfelelő alap legyen, amikor egy magasabb fokozatba kapcsolunk. Rendkívül kemény futásokon és kondicionális edzéseken vagyunk túl és ezek mind biztosítékot nyújtanak, hogy kibírjuk, bármilyen nehéz szezon jön velünk szemben.  Ezekben a napokban a hétfő mindig a legnehezebb. Nem elég, hogy Sasa általában ekkorra teszi a legrosszabb állóképességi gyakorlatokat, ilyenkor mindig magasabb fokozatba kell kapcsolni a testedet és az agyadat is, hogy készen állj a heti kihívásokra. Persze erre mindig figyelmeztetett egy-egy ilyen edzés előtti beszédben, de valahogy beszélni olyan könnyű róla! Egyébként akármennyire is fáradtunk el, mindig mosolygós arcok jöttek szembe velem, mert valaki állandóan feldobja a hangulatot. Az egyik ilyen vicces eset pont ebben az időszakban történt, mikor Kinga névnapját egy nappal előbb ünnepeltük. Ilyenkor az a szokás, hogy az ünnepelt készít a csapatnak valami finomságot. Annyira el voltunk mi is és Ő is tévedve az időben, hogy délután edzésnél jöttük rá, mikor már mindenki felköszöntötte, hogy egy nappal el vagyunk csúszva. Mivel Lenke napon ünnepeltük a névnapját az új beceneve is ez lett!  Szerdánként általában szabad a napunk egyik fele. Ilyenkor elmegyünk valamelyik kedvenc kávézónkba, megbeszéljük a vicces történeteket, összegyűjtjük az aranyköpéseket, amiket addig- addig ismételünk, míg a csapat mottójává válnak. Szerencsére a korsáv is széles a csapatban. Így míg egyikünk lakásvásárlás vagy lakás-felújítási gondjait meséli két székkel odébb Jázi taglalja, hogy az online oktatás mekkora kihívások elé állította. A szerdai nap után egyre jobban közelítünk a hétvégéhez, s ez két dolgot jelent egyszerre: nagyobb motivációt, mert mindjárt jön a pihenő és csak pár edzést kell túlélni, de ezzel párosul a hét elején elvégzett munka utáni fáradtság. Viszont az elégedettségérzés, ami pénteken kavarog bennünk az megfizethetetlen. Erőnk csak arra van, hogy a lábainkat felrakjuk a magasba és nézünk ki a fejünkből.  Aztán öltőzőbe menet már csak a hétvégi programokat hallani. Fő célpontunk a Virágfürdő vagy a Balaton volt, hiszen víz mellett lehet feltöltődni a legjobban.

 

10 nap után nagyon kemény súlyzós edzésekbe és intenzívebb labdázásokra álltunk át, melyet minden héten tovább fokoztunk és fokozunk azóta is.  Milliónyi ütésen, alkar-és kosárérintésen vagyunk túl, de még annyi viccelődésen, mosolyon s néha bizony könnyeken is. Vér, verejték, könnyek. Ezek tesznek minket csapattá. Ahogy nőnek a számok úgy leszünk jobbak és jobbak.  Hányszor vérzett a lábunk vagy hátunk, amikor mezőnyedzés után az elérhetetlen labdákat üldöztük. A sok futás és lépcső után úgy izzadtunk a nagy melegben, amin már ha több pólót hoztunk edzésre se segített. A könnyek pedig nem csak edzés alatt vannak a szemünkben. Sziszi, a gyógytornászunk, nem csak összerak minket, de olyan módszerekkel segít lelazítani , amit sokszor könnyekkel hálálunk meg neki.  A lányok nagy része sokszor kék, zöld és lila a kezelései után, de igazán megéri ez a „kis” fájdalom ezt a szépséghibát a bőrünkön.  A szépséghibák rajtunk és a felszerelésünkön is meglátszódnak. Bár térdvédőkből és cipőkből sincs hiány, meg van a pontos menete, hogy melyik edzésre vesszük fel.  Ugyanis vannak térdvédők, amik kicsit puhábbak, jobban védenek. Ezeket igyekszünk mezőnyedzésre felvenni, amik pedig kicsit vagy akár jobban elhasználódtak azok tökéletesen megfelelnek egy-egy délelőtti „könnyebb” munkára. Csak sajnos az a baj, hogy a jó térdvédők száma folyamatosan csökken. Edzések előtt hosszas találgatások és eszmefuttatások után megsaccoljuk, vajon milyen edzés állhat előttünk. Mezőny lesz vagy inkább ütés? Futás is lesz vagy csak medicinlabda? Gátak vagy létra? Egyáltalán nem mindegy! Így cipők, harci térdvédők és aláöltöző pólók terén is teljes mértékben készen állunk bármire.  Ehhez nagy segítséget nyújtja nutri8 által biztosított táplálék kiegészítők megléte is . Az öltözőben található szekrényen glutamin és fehérjeporok tömkelege foglalja el a helyet. Nagy viták vannak melyik a jobb ízesítésű bcaa, illetve mikor, melyikből mekkora adagot kellene fogyasztani.

A 6. hét mintegy megünneplése gyanánt a stáb egy csapatösszetartást szervezett nekünk a Deseda-tó partján. Előzetes programban az szerepelt, hogy biciklivel eltekerünk, de olyan hosszúra sikerült a szombati edzés, hogy nem vállaltuk. Minden porcikánk zsibbadt, így reméltük, hogy kis grillezés és sziesztázás vár ránk. A délutáni órákban megérkeztünk és mivel a csapat nagy része elég erőteljesen igényelt egy finom kávét, azzal kezdtünk.  Milyen jól tettük! Már mikor sétáltunk vissza láttuk, hogy egy sárkányhajó lett a vízre fektetve. Összenéztünk a lányokkal és tudtuk, ez egy dolgot jelent: evezés! Gyors oktatást követően már el is helyezkedtünk a hajóban! Természetesen Sasa ült a vezető pozícióban, Ő ütötte a dobot, mi pedig igyekeztünk követni a ritmusát! Az első néhány baki után gyorsan megéreztük a ritmust, ami a reggeli kondi miatt nem volt intenzív. Voltak megmozdulások, melynél Sasa majdnem a vízben landolt. Szerencsére egyikünk sem akart rekordokat dönteni, így egy kellemes evezést követően farkaséhesen ültünk asztalhoz, hogy megkóstoljuk a grillezett finomságokat, amit a stáb készített nekünk. Összességében remek délutánon vagyunk túl, s bár hullák voltunk a nap végére, a természet és a víz közelsége miatt mindenki fel tudott töltődni.